„Ez Szignifikáns” győzelem és tanulmányút Finnországba

A Pannon Egyetem idén 20. alkalommal rendezte meg a Tímár László Esettanulmányi Megoldó Versenyt. 2021-ben online került lebonyolításra a három napos megmérettetés, mely alatt az eset kidolgozására a csapatoknak 24 óra állt rendelkezésükre. A nyertes, és kétszeres különdíjas csapattal beszélgettünk, ők hogyan élték meg az izgalmas, kihívásokkal teli játékot.

Az „Ez Szignifikáns” csapat tagjai: Séllei Bálint, Lőrincz Péter, Kertész Bence és Varga Ákos.

Először jelentkeztek hasonló versenyre a végzős fiúk, melyet államvizsgára való gyakorlásként fogtak fel – ahol szintén egy esetet kell majd kidolgozniuk.  

„Amint pedig elkezdődött a verseny egyre jobban megtetszett mindannyiunknak és úgy éreztük magunkat mintha egy komolyabb Monopolyt játszottunk volna, ahol illene nyerni.”

Lőrincz Péter

Már az első körben sikerült a logikai fonalat elkapniuk és sikeresen megnyerni azt, így később biztosabban hoztak döntéseket a cég irányításával kapcsolatban, ahol komoly vezetői döntéseket kellett meghozniuk. Felhasználva az előző napi ismereteiket és tapasztalataikat, nagyobb könnyedséggel vágtak neki a 2. nap kihívásainak. Szépen kiöltözve, összeszedetten és nagy izgalmak közepette vágtak neki előadásaiknak: egy 15 perces prezentációt és egy 10 perces infografika bemutatót tartottak. Amint lement a két prezentáció fogadást kötöttek, hány pontot is fognak elérni.

„Eredményhirdetésnél el sem hittük, hogy mi történik. A 100 pontból 97,67 pontot értünk el, így én nyertem a kis fogadásunkat (95-öt tippeltem). Az első hely mellett elhoztunk két különdíjat, valamint az oktatói díjat, mellyel megyünk majd ki Finnországba.”

Varga Ákos

A győztes csapat főnyereménye egy tanulmányút Rovaniemibe, Veszprém finn testvérvárosába, mely a VEMAFI és a Finn minta támogatásával valósul meg. Az út célja a testvérvárosok közötti kapcsolat erősítése, a Pannon Egyetem és a Lapland University of Applied Sciences közötti oktatói és hallgatói együttműködések elősegítése, 2023-ban pedig egy lappföldi hallgatói csapat fogadása Veszprémben, Európa Kulturális Fővárosában.

“Összegzésként nagyszerű játék volt, izgalmas feladatokkal, jó csapategységgel és szerintem a végén meglepetés eredménnyel. Véleményem szerint egyikünk se számított arra, hogy ezt így nyerjük meg.”

Kertész Bence

Vélemény, hozzászólás?